Sok mindent elmondtak már az Avengers-moziről a megjelenése előtt, most viszont végre elérkezett az idő, hogy a kész műről is véleményt lehessen nyilvánítani. Itthon ugyanis jóval a tengerentúli bemutatás előtt már látható a film én pedig az első adandó alkalommal rohantam a moziba, hogy végre láthassam amire évek óta várok.
Viszont azért had mondjak el még gyorsan valamit. Kifejezetten pofátlanságnak tartom azt, hogy per pillanat Budapesten nincsen olyan opció, hogy a filmet eredeti nyelven 3D nélkül lehessen megnézni. Csak a MOM Parkban adják angolul, viszont csak 3D-ben így felirat nincsen szóval a kevésbé jól tudó ismerősök cseszhetik. 2D-ben viszont csak magyar szinkronnal megy és végül én emellett kellett, hogy döntsek, mivel egyik ismerősöm nem akarta felirat nélkül nézni a filmet. Nagyon elszomorít, hogy jegyenként pár száz forintnyi többlet bevétel miatt most már tényleg minden 3D (Torrente 3D baszkikám) és lassan ránk erőszakolják, hogy csak dzsuvás szemüvegben nézhessük ugyanazt a filmet drágábban, körülbelül akkora háromdimenziós élménnyel, mint amikor kettes kapunk egy geometria dolgozatra. Na mindegy, még egy indok miért járok olyan ritkán moziba. Ettől eltekintve a Bosszúállók egy lenyűgöző film és bátran kimerem jelenteni, hogy a szuperhős zsáner eddigi egyik legjobb filmes adaptálása.
Előre sejthető volt, hogy a geekisten Joss Whedon nagy hangsúlyt fog fektetni a párbeszédekre, de egészen meglepő volt így is amit kihozott belőlük. Whedon egyszerűen újra feltalálta a '80-as, '90-es egymondatos aranyköpéseit, amelyek manapság már csak paródiákban hallhatóak. Nagyon rég röhögtem ennyit, talán csak a Simpson család filmen. Ki gondolta volna, hogy Hulk gazdatesteként funkcionáló Bruce Banner ennyire szórakoztató tud lenni, ahogy Amerika Kapitány vagy Loki is képes jó poénokra. Alapból ez a feel good lazaság annyira jól állt az egész hangulatnak, hogy már ezért megérte beülni. A képregények világában igen jártas Whedon megtalálta a tökéletes átmenetet a cheesy képregény dialógok és a patetikus hősköpések között. Pont ez az, ami igazán kell egy szuperhős moziba, ami eddig senkinek sem sikerült. Sajnos Hollywoodban azt hiszik, hogy a Batman miatt most mindennek rohadt komolynak és sötétnek kell lennie (új Pókember...), pedig Batman a képregényekben is ilyen. Viszont az Avengers alapjáraton egy lazább dolog, ami súlyos karakterek egóinak találkozásáról kell szólnia. Ezt Whedon nagyon eltalálta. Még arra is képes volt, hogy a mindig cool Samuel L. Jackson is a háttérben maradjon a maga kis fricskáival. Így kell okosan, hitelesen és szórakoztatóan hozzányúlni egy majdnem 50 éves franchise-hoz.
Ugyanis az Avengers nem komoly irodalom még csak nem is ponyva. Persze, a szereplőknek külön megvannak a maga keményebb sztorijai, de ők együtt mindig is az önirónia határán sodródtak látva kikkel is vannak egy csapatban. Majd Thor és a Kapitány külön filmjeiben lehet megint kísérletezni valami komolyabbal, de itt telitalálat volt ez a könnyedség.
Pláne ha ehhez ilyen akció párosul. Komolyan mondom libabőrös lettem nem egyszer, de amikor Hulk először lendült akcióba úgy bámultam, mint kisgyerek az Optimus Prime-ra. A párbeszédek ugyanis pont annyira hosszúak, hogy az érdeklődést fenntartsák két atom kemény akciójelenet között. A film végi össznépi hepaj pedig a filmtörténelem leglátványosabb és egyben legdögösebb akciójelenete, ehhez kétség sem férhet. Aki szereti a Marvel képregényeket-rajzfilmeket, az is abszolút elégedett lehetett. Még arra is figyeltek a készítők, hogy azokat a jól ismert mozdulatokat is bemutassanak a karakterek, amelyeket hosszú évek óta várnak a filmvásznon a készítők. Nagyon okos húzás és óriási elismerés jár ezért a fanatikus rajongóktól. Sólyomszemért pedig plusz gratuláció, hiszen őt még a képregényben is igen nehéz érdekessé tenni egy csata közben, de ezzel a nyílvessző megoldással sikerült a legjobb és leglátványosabb megoldást megtalálni. Hulk tökéletes, amikor pusztításba kezd olyan, mint amilyennek a Marvel legerősebb lényének lennie kell, de ugyanúgy nagyon ütősek a kisebb verekedések koreográfiai is.
A CGI is teljesen a helyén volt, alig-alig volt észrevehető. A SHIELD anyahajója pont olyan, amilyennek lennie kell, de az ellenség is egész rendben volt. Egyedül a jelmezekkel vannak fenntartásaim. Mintha mindenkit "áramvonalasítottak" volna, kivéve pont Vasembert. A Kapitány ruhája nekem valahogy nem jött be annyira, ahogy Sólyomszem is igazán kaphatott volna valami megkülönböztető ruhadarabot még akkor is, ha a képregényben lila szoknyát hordott nagyon sokáig. Thor sisakja most egyáltalán nem szerepelt és a ruhája is túl "emberi" volt sajnos. A SHIELD-esek megfelelőek voltak, viszont azért a helicarrieres résznél a másik oldalnál elkélt volna valamiféle kreativitás. Egyébként ez legyen a legnagyobb gond, azért furcsa egy picit, hogy pont a Vasember páncél maradt változatlan.
A Loki alakító színésznek most azonnal valami díjat. Robert Downey Jr.-nak is. Mark Ruffalónak is. Ők hárman olyan játékot hoznak amit öröm nézni. Negatívumként sajnos a Fekete Özvegyet vagyis Scarlett Johanssont illetve Nick Fury-t kell felhoznom. Az Özvegy a filmben túlságosan érzékeny és sebezhető, miközben a képregényben Natasha Romanoff az egyik legkeményebb nő akit láttam. Emiatt nagyon zavaró volt egy-két jelenete és nem nagyon tudtam róla elhinni, hogy civilben szuperkém. A másik ugye Samuel L. Jackson. Nick Fury nem ismer nemleges választ és egy született vezető. Kőkemény, ellentmondást nem tűrő, ravasz, de egyben empatikus figura és egy született vezető. Itt valahogy mindegyikből csak egy pici volt. Túlságosan eltörpült a többi szuperegó mellett, miközben pont az benne a különleges, hogy a félistenek és zöld monstrumok világában még mindig ő, a félszemű ügynök számít a főnöknek, aki mindenki fölött áll. Ezt a részt kicsit hiányoltam.
Órákig tudnék mesélni miért igen fontos film a Bosszúállók. Egy tökéletes hollywoodi akciófilm, amilyenhez hasonlót tényleg ritkán látni. Az elejétől az utolsó percéig szórakoztat, lenyűgöz és elámít. Amikor a mozi folyosóján mutogatom a kezeimmel, hogy melyik mozdulat volt a kedvencem, miközben ugyanezt csinálja mögöttem egy 7 éves kisgyerek, akkor tudom, hogy Whedon valami egészen különlegeset alkotott. Így kell szuperhős opuszt gyártani, így kell legendás hősöket megeleveníteni. Jókedvűen, önironikusan, akciódúsan, színesen és olyan mértékű pátosszal, amelyen a nézők is mosolyognak. Szeretném, ha innentől kezdve Whedon írná és rendezné az összes Marvel-filmet. Ő a példa arra, hogy ez a műfaj is lehet jó, ha megfelelő kezekbe kerül. Persze rengeteg pénz kellett ehhez, de ki gondolta volna, hogy az elképesztő akciók helyett, pont az egymondatos szurka-piszkák maradnak meg inkább az emberben. Alig várom a következő Whedon-Marvel koprodukciót és erősen fel kell kötni innentől a nadrágot mindenkinek. Ugyanis ha ez nem megy, akkor a többi stúdiónak érdemes lenne inkább visszaadni a Marvelnek az X-Ment, a Pókembert és a többi Marvel-borzadályt, mert csak égés lesz belőle.
