az én generációmból ('80-as évek végi, '90-es évek eleji kölkök) kevesen vannak akiknek ne lett volna hatalmas élmény annak idején a Cartoon Network hazai elindulása. nálam azaz időszak jelentette a televíziós rajzfilmnézés zenitjét, és szerintem sokan gondolkodunk így.
az egyedüli kivételt a tévétársaságok jelentik. per pillanat három mesecsatorna dominál a gyerekpiacon, a Cartoon Network, a Nickelodeon és a csak pár éve létező Disney Channel. eleinte mindhárom csatorna különböző koncepciók alapján működött. a CN teljesen új dimenziót nyitott a meséknek, létrehozva az egyszerre humoros, szépen rajzolt, de tanulságokkal teli animációkat, amelyeket a felnőttek is élvezhetnek. a Nickelodeon a nagyon amerikai, családbarát és meglehetősen groteszk grafikájú animációkkal jelentkezett, ahol dominál a gusztustalanság és totál random baromkodás. ez nagyban köszönhető egyébként Csupó Gábornak, aki voltaképpen megteremtette a Nicktoon rajzfilmek műfaját, az olyan mesékkel, mint Fecsegő Tipegők, Thornberry család vagy a Jaj, a szörnyek! harmadikként a Disney dobbantott és szerethető mesék helyett, olyan live action műsorokkal jelentkezett, amelyek szerethetőség helyett, a feltétlen és elvakult rajongást tanította meg a kölyköknek.
és itt jönnek a problémák. a gyerek totál oda van mondjuk a Pindúr Pandúrokért vagy a Dexterért, de elég gyorsan tisztában lesz vele, hogy ezek a karakterek nem valódiak, és nem fog hozzájuk kötődni érzelmileg. ellenben az olyan műsorok, mint a Hanna Montana, iCarly vagy a Jonas Brothers borzasztóan ártalmas a gyerekekre. de leginkább az agyukra. sajnos manapság elég nehéz e műsorok ellen felszólalni, egy egészen prózai oknál fogva. a mai gyerekek imádják ezeket. csilli-villi világ, sztárkultúra és ami igazából ebből jön, az irigység. az ilyen műsorokért rajongó kiskölykök nagyon magas százalékban a társadalom alsóbb, de mindenképpen edukálatlan rétegében található családokban élnek. és mint ahogy a tévé a "szegény emberek egyetlen szórakozása", nem nehéz a nélkülözésben felnőtt gyerkőcöket behülyíteni a sztárkultusszal, és a vele járó csillogással. ez még csak az egyik probléma, természetesen egy kis szülői odafigyeléssel ez orvosolható.
a másik súlyosabb probléma az üzenet, amit ezek a műsorok közvetítenek. minden főszereplő szép, rendes középosztálybeli, átlagos fiatal. olyan problémákkal, amiket a készítők azért kreáltak, hogy a legputtóbb amerikai kisvárosban élő redneck gyerek is át tudja érezni. és irigykedjen. és ami a legrosszabb, felnézzen a szereplőkre. felnézzen rá, hogy szegény Hanna Montanának milyen nehéz a sztárság, diák létére. elsiklik az olyan APRÓSÁGOK felett, mint hányingerkeltően bárgyú és standard dialógusok, egy kaptafára épülő, gyárszalagon készített karakterek és a lehető legegszerűbb drámai elemek, mint "jaj, de nehéz a népszerűség" vagy "mennyire helyes a kosárcsapat kapitánya" és hasonlók. ergó, már gyerekkorban súlykolják a kis fejecskéikbe, hogy nem mindegy hogy nézel ki vagy hogy mennyire vagy ismert.
bár hozzá kell tenni, ez a fajta koncepció elsősorban a Disneyre vonatkozik. arra a cégre, amely évtizedek óta tudja, hogy lehet egy gyönyörűen becsomagolni és tálalni az ürességet, amelyet később drogként sugároz a még könnyen alakítható kölykök agyacskájába. ezek a kölykök mellesleg a szórakoztatóipar legújabb és legkedveltebb célpontjai, a tweenek. a 9 és 13 év közötti korosztály évente majdnem 2 milliárd(!) dollár hasznot hoz a szórakoztatóiparnak. too old for toys, too young for boys. vagyis ez a korosztály már nem piaca a gyerekjátékoknak, de még fiatalok a felnőtt tartalomhoz. nem is beszélve arról, hogy ekkora alakul ki a legtöbbjük személyisége. hülye lenne a Disney, ha több évtizednyi bevételhajhászás után, pont ezt a lehetőseget ne használnák ki.
azonban nem kötelező Disney Channelt nézni. biztosan nem ilyen a Cartoon Network vagy a Nickelodeon, ugye? lófaszt nem. a nickelodeon már indulásakor sem a szellemi töltetet helyezte előtérbe kreálmányainál, de nem is akart hatni a fiatalságra. csak szórakoztatni a maga bárdolatlan, gusztustalan és teljesen amerikai stílusában. ma ott tartunk, hogy az olyan klasszikusok, mint a Rocko, Jaj a szörnyek! vagy a Hódító Hódok már nem férnek bele a műsor tervbe. jött helyette rengeteg szar, fos, húgy. pedig régebben is voltak élőszereplős cuccaik. ki ne emlékezne Kenan és Kelre vagy Clarissára. de amíg ezek inkább csak gyerekes ökörködések voltak kicsiknek, addig az újabbak már egyértelműen a Disney destruktív példáját követik. a rajzfilmek is katasztófálisak, az inkább felnőttekhez szóló Spongyabobon kívül, csupa újkészítésű rágógumi készül, aminek nézése közben a gyerek minden bizonnyal másodpercenként gyászolja pusztulásra kárhoztatott agytekervényeit.
de még ez a két csatorna elvesztése se érintené érzékenyen a fiatalokat, ha nem állt volna be a sorba a CN is. elkeserítő, de maguk a CEO-k is megerősítették, hogy a jövőben több live action sorozattal rukkolnak elő, a rajzfilmek kárára. csak egy bibi van ezzel. milyen rajzfilmekről beszélünk itt?! a régi klasszikusok új köntöst kaptak. a Dexter grafikáját redukálták, és olyan részeket írtak hozzá, ami után jogosan tesszük fel a kérdést? még is mi történt itt? ez történt a Pindúr Pandúrokkal is. nincs már Johnny Bravo, Bátor a gyáva kutya, és már a régi klasszikusokat sem ismétlik már. nem lesz több új Foster Háza és Görcs Ikrek sem.
helyettük temérdeknyi baromság jött. nem olyan "istenem de baromság", hanem "jézus istenem, mi ez a baromság?". és hogy néz ez ki? lehetne a második kérdés. és valóban, az újkori CN rajzfilmek valami elképesztő gyatrán néznek ki. az esti időszakban lévő hősös meséken kívül, csak olcsó flashanimációval felérő teljesen random ökörség. a magyar szinkron elképesztően gyenge, egyenesen irritáló (a Robotboy szinkroncsapatával az élen). az új rajzfilmek szereplői egyáltalán nem szerethetők, jellemábrázolásuk egysíkú nagyon. meglepődnék, ha 15 év múlva a mostani 4-5-6 évesek édes nosztalgiával tekintenének gyerekkoruk rajzfilmjeire. ha egyáltalán lesz köztük olyan, aki Chowder zabálásról szóló kalandjaira kedvesen emlékszik majd. olyan aki meghatódva anekdotázik kedvenc Totál Dráma Akció (OMFG) epizódjaiból.
én nem azt mondom, hogy mondjuk a Bolygó Kapitánya annyival minőségibb produktum volt anno. csak azt, hogy akkor még nem beszélhettünk olyanról, hogy a rajzfilmek tucatáruk, amelyek egy precízen megtervezett profittermelés kreálmányai, nem pedig a gyerek szépérzéka, nyelvismeretének, humorának kialakítása.
Rest in peace good ol' 'toons.
