Most jött el a pillanat, hogy hivatalosan is kiakadjak a popzene jejenlegi helyzetén. Az, hogy Justin Bieber létezik és már a saját 20 éves öcsém is hallgatja még nem érne meg külön posztot. Maga az egész tween baromság nem említésre méltó és csak egy annyira múló szeszély, mint az emo. Legalábbis eddig ezt hittem. Azonban egyre jobban kezd kirajzolódni egy olyan szórakoztatási rendszer és eszme, amely már komolyan elgondolkodtat arról, hogy nem lenne-e jobb kiírtani saját magunkat most azonnal.
Mivel a ’80-as évek gyermeke vagyok, az első gyárilag készített szórakoztatási forma a fiataloknak először a fiúzenekarok voltak. N’Sync, Backstreet Boys, Five és a többi öttagú klónhadsereg egyértelműen a tömegek igényeinek kielégítésére jött létre. Csinos fiúkák mutogatták a hasizmukat és énekeltek lányokról, lányoknak, lányosan. Persze jött a tömeghisztéria, világsiker és az előre kalkulálható széthullás.
A fiúbandák hamvaiból azonban új hősök születtek. A kétezres évek információs robbanása alatt hirtelen feltűnt egy csomó szőke kislány, akik még érettségi felkészülés előtt nyavajogtak egy sort a szerelmi csalódásaikról. Britney, Christina Aguilera, Jessica Simpson és társaik mind egyeztek valamiben:
Melleik még nem érték el végső méretüket, iskolákban énekelgettek,szőkék voltak és szívdöglesztőek. Aztán elkezdtek felnőni, egyre kevesebb ruhát hordani és sírni amiatt, hogy milyen nehéz sztárnak lenni. Eközben persze a férfiak a nyálukat csorgatták, a nők pedig mind rájuk akartak hasonlítani. Aztán persze ők is a feledés homályába vesztek.
Aztán a kétezres évek második felében észrevették, hogy a fiatalság bizony megváltozott. Korábban érnek, korábban kialakul a véleményük a dolgokról és kezdenek szociális életet élni. Vagyis nehezebben irányíthatók és hamarabb kezdik kialakítani saját gondolkodásukat. Így az eddig főleg végső stádiumban levő tinédzsereket leváltották az úgynevezett ’tween’-ek, a gyerek és serdülőkor közti átmenetben élők (között=beTWEEN). Ez a 9-13 év közötti korosztályt jelenti, akik még nemileg nem érettek, de már nagyban használják az internetet. Könnyen idomíthatók, abszolút vásárlóképesek, mivel apuci-anyuci kis szeme fényei. Emellett minden vágyuk, hogy híresek legyenek és bőven elvannak a Disney Channellel.
Nekik tökéletes termék Hannah Montana, Justin Bieber meg a Jonas Brothers. Szépek, szinte csillognak, tökéletes a hajuk, a hangjuk és már megbarátkoztak a sztársággal való kínszenvedéssel. Nincsenek allűrjeik, nem drogoznak, nem isznak, nem kúrnak mindenfelé és flottul kezelik a médiát. Igazi mintapéldányai a gyárszalagról lehullott instant szenzációknak.
Azonban őket sem predesztinálta senki hosszabb sikerre annál, hogy a mostani 12 évesek majd felnőttkorukra szánalommal kevert nosztalgiával emlékezzenek vissza rájuk és csak a médiagépezet átmeneti szupersztárjai legyenek. Viszont amíg a fiúbandák és a szexi szöszik felnőtt emberek, saját gondolatokkal és élettel, addig ezek a fiatalok még bőven irányíthatóak hátulról és hosszútávú jövedelmet jelentenek menedzsereiknek, kiadóiknak és megalkotóiknak, de mivel egyszer Hanna Montana is férjhez fog menni és Justin Bieber is eléri azt a kort, hogy alkoholt ihasson, szükség lesz az utánpotlásra, hogy a remekül tejelő tween tehenet legyen, aki folyamatosan fejje.
Justin Bieber Will Smith fiával
Így kezd megszületni a popzenei pedofília. Ugyanis Justin már 16, és így egyre kevésbé lesz hiteles tőle az anyukájának írt szerelmes dal. A friss utánpótlás megtalálásához pedig tökéletes táptalajt nyújt a Youtube és saját álmaikat a gyerekeikkel projektáló szülők.
Az első ilyen youtube szenzáció a Greyson Chance nevű 12 éves kissrác volt. Saját maga zongorakiséretével énekelte el Lady Gaga Paparazzi című örökbecsűjét és a videót azonnal felkapta az internet és a friss tinihusira ácsingózó bulvármédia. A fiú valóban tehetségesnek látszik, bár talán nem a véletlen műve, hogy külseje – hajszínén kívül – egy az egyben megegyezik kishúgunk tinibálványával, Justin Bieberrel. Pár nap alatt lemezszerződés, menedzser, tv-s és netes haknik illetve jó pár poszt Amerika legolvasottabb blogján, a celebmédia atyaúristenén, a perezhilton.com-on. A kis Greyson annyira felkapott lett, hogy általános iskolákba járatják haknizni, ahol a 6-8-10 éves kislányok akkora rajongással fogadják, mint a groupiek, amikor kedvenc rocksztárjuk csak párméterre tőlük létezik éppen. Elég elkeserítő és ijesztő a látvány, ahogy a még nővé válás útjára rá sem lépő lánykák úgy sikongatnak, mint a negyvenes éveiket taposó rockeranyukák egy Mötley Crüe koncerten.
Kor alapjan lefelé haladva a másik leendő tinibálvány már egy sokkal tudatosabb PR-munka készítménye. Willow Smith nem más, mint sokak kedvenc fekete színészének, Will Smithnek a lánya. Mondhatnánk, hogy így könnyű sikereket elérni, de a helyzet ennél sokkal elszomorítóbb. Ugyanis tudvalevő, hogy Smith és Tom Cruise családi jóbarátok és hosszú próbálkozások után Cruise rávette Smith-t, hogy lépjen be a szcientológus egyházba. Azóta Smith-t mintha kicserélték volna, és az anyagi bevételre kínosan ügyelő vallás felszínre bukkanása óta semmilyen formában nem hallunk róla. Ellenben gyerekeiről igen. Fia Jaden, nemrég mutatkozott be a szélesvásznon a Karate Kölyök remake főszerepében, lánya Willow pedig a popzene aszfaltozott útjára lépett. Egyáltalán nem szokványos dolog, hogy egy ennyire normális, balhékat mindig mellőző amerikai híresség ilyen médiafigyelemnek tegye ki a gyerekeit, mégpedig ennyire fiatal korban, mivel neki aztán igazán tudnia kellene, hogy milyen személyiségi torzuláshoz vezethet a korán jött népszerűség. Ennek ellenére Willow-nak már az első klipje is megjelent és a ’will’ szócsak beírásánál hamarabb adja ki a nevét a youtube, mint apukájáét. A videója pedig magáért beszél, generikus kortárs popmaszlag, egy 9 éves kislánnyal, aki már úgy öltöztetnek fel, mint a Moulin Rouge kurváit.
Az utolsó csepp viszont kétségtelenül az ifjú Matty B színrelépése. Az említett fiúcsak mindössze 7 (!) éves és a robothangú rapszakmában utazik. Miután anyuci beköti a cipőfűzőjét, XXXXS-es bőrdzsekijében a színpadra lép, és vitriolos stílusával nedvesíti be a 23rd Street-i Katicabogár Óvoda kiscsoportosainak bugyiját. Ő is a Perez Hilton féle netes gagyifigyelő csillaga, akit első videója óta igazi szenzációként kezel mindenki. A kissrác tejfogakkal teli száját persze soha nem hagyja el egyetlen káromkodás sem és nők,pénz és a gettó helyett lila pingvinkarkötőről és a suliról szövegel. A jenkik persze elolvadnak tőle, showműsorokba hívják és persze nyugdíjáig 32 lemezszerződést kötöttek vele.
Amint látszik, itt egy erős tendencia fedezhető fel. Használjuk ki az általunk teremtett korakölyökkori hírnév iránti vágyakozást, adjunk felnőtt imidzset a bábunak, de szigorúan ügyeljünk arra, hogy a buta ember ne köthessen bele abba, hogy alapjáraton gyerekek csinálják ugyanazt amit a felnőttek, és váltják ki ugyanazt a hatást, kisgyerekeknél. Személyszerint erősen aggályosnak tartom ezt, és az egész annyit ér nálam, hogy ha valaha is lesz gyerekem, akkor nem hogy tv-t nem engedem neki használni, de letiltom minden közösségi és videómegosztó oldalról. Ugyanis ez teljesen egészségtelen. Egy 8 éves gyermeknek nem szabad tisztában lennie még a szexualitással, a személyi státusszal, divattal és a celebimádattal, hiszen addig jó ameddig még gyerek lehet. Ahol kialakul benne az egészséges viszony más embertársai felé, amikor szerelmes lesz oviban abba fiúba/lányba akivel homokozik, aztán másnap a másikba. Nézzen rajzfilmeket, játszon videojátékokkal vagy Legóval, focizzon a szabadban vagy olvasson képregényt.
Mert ha ez így halad, hosszú évek múlva kinevelünk egy olyan fiatalságot, akik mindennél többre tartják a népszerűséget, a kivagyiságot, a külső értékeken alapuló ismerkedést és a tömegmédia ízlését. Márpedig ezt semmilyen jó értékrendű, emberközelien gondolkodó személy nem akarhatja és nem engedheti.
