Pár hete járt nálunk Skrillex, az elektronikus tánczene egyik legígéretesebb feltörekvő producere. A telt házas buli a Studioban azonban tökéletesen rávilágított arra, hogy legyen szó bármilyen urbánus elektronikáról, a műfajok hangzásának evolúciója valahogy mindig eljut az agresszivitásig. Ez pedig a legtöbb esetben a zsáner felkapottságához, mainstreammé válásához, majd a lassú érdektelenségéhez vezet.
A 2000-es évek közepét itthon és Európában a drum and bass előretörése jellemezte. A kezdeti nagy öregek amen breaken alapuló, jungle-ösebb darabjait felváltották a nem Nagy-Britanniából jövő producerek szerzeményei. Concord Dawn, Black Sun Empire és a műfajban elsőként komolyabb kereskedelmi sikert elérő Pendulum. Az eddigi mosolygósabb, vidámabb hangulatú, sokszor instrumentális darabokat egy mélyebb, elszállósabb szerzeményáradat sodorta el. Előtérbe kerültek a női vokálos és borongósabb trackek és a táncolós jump-upot szép lassan a neurofunk taszította le a trónról. Ezt az időszakot véleményem szerint nevezhetjük a műfaj zenitjének, mivel talán ekkoriban születtek a legösszetettebb, de még is slágeresnek mondható agyszülemények.
Azonban ahogy sokasodott a drum and bass-őrültek száma, annyira osztódott egyre több alfajra a zsáner. Megjelent a technoid hangzás kinevelve olyan máig első osztályú előadókat, mint a Noisia, Spor vagy Audio. Még kicsivel később pedig már egyértelmű hatalomátvételről beszélhettünk itthon a techstep és a darksteppel kapcsolatban. Sorra jöttek hazánkba a műfaj éllovasai létrehozva itthon a kissé hülyén hangzó mészárbéz kategóriát. Hatalmas érdeklődés kísérte a Therapy Sessions féle durvulást, ahol már Evol Intentre, Panaceára, Current Value-ra meg Counterstrike-ra csápolt a törtütemsereg.
Valahol ekkoriban érte el a drum and bass közeg az elkorcsosulását. Egyre többen és egyre fiatalabbak jártak először a Kultiplexbe, Olof Palme-házba, majd a Mokkacukába és a K2-be. A kezdeti barátságos, késő tinédzsereket leváltotta az akkoriban tomboló emolázban égő gimnazista tömeg és megjelentek az első dnb bulik a Studio-ban. A Youtube-ot ellepték a különböző drámendbésztáncos videók és hipp-hopp irtó ciki lett ikszelgetni a bulikban és megszűnt a közös táncolás rituáléja. A dnb-be még a Kultis időszakban vagy még korábban bekapcsolódók elhatárolódtak az újonnan megjelenő, szembelógóhajú, talpig fekete tizenévesektől és sokan kikoptak a szcénából.
Ez volt a drum and bass térhódításának határa. Egyre gyorsabb és egyre agresszívabb lett a zene, ami már sokaknak nem egyezett a fiatalon felszedett zenei kultúrájával. Sokat beszélgettem annak idején, hogy ki hogyan ismerkedett meg ezzel a zenével, és előtte mit hallgatott. Sokan a korai reggae őrületet megunva ismerték meg a jungle-t és vele a jump-upot, majd szerettek bele később a neurósabb hangzásba. Mások a kétezres évek eleji kaliforniai, pop-punk, skatepunk zenéken felnőve találták meg ugyanazt az energiát a drum and bass-ben, amit eddig a két akkordos punk pörgős dobja jelentett nekik.
Nagyjából a mostani 20-23 évesekről vagyis a - bármilyen szarul is hangzik - lassan kiöregedő generációról van szó. A náluk fiatalabbak már egy kész szcénába kerültek bele, sokuk egyszerűen azért, mert akkoriban mindenki dnb-re járt. Így, ahogy annak idején az Offspring, nekik már a különböző emo és hardcore együttesek adtak az alapot zenei ízlésüknek. Ismervén eme műfajok agresszivitását, erőszakosságát nem csoda, hogy az átalakuló közönséget egyre vadabb, keményebb zenével kezdték bombázni a producerek. Persze kivételek így is akadnak, de a többség - akik mára 17-18 évesek - nagyjából ilyen úton ismerkedett meg ezzel a műfajjal. Aztán a dnb szép lassan visszakúszott az undergroundba.
Kábé 2009-re tehető, amikor itthon az electro személyében új trónörökös tűnt fel. A Kollektíva-féle bulikra egy idő után legalább annyira volt kötelező a megjelenés, mint egy-egy Mokkás drum and bass-en. Bármilyen furán is hangozhat, de az electro kedvelői közül sokan az indie vagy más gitár, rockműfajokból keveredett ide, ahogyan meg is található számos közös vonás az említett műfaj és a rock között. Nemhiába születtek akkoriban sorra a kettőt ötvöző próbálkozások vagy jött létre a hamar elhaló new rave mozgalom. Azonban a Kollektíva a 18-as korhatár megszabásával gátat próbált szabni a szcéna felhígulásának, aminek gyümölcsét később a Noise Night aratta le. Amíg a Kollektíva mindig is igyekezett igényesebb előadókat csábítani hazánkba, a Noise Night inkább másodvonalas, egyszerűbb, mondhatni butább electrót játszó DJ-ket hívott zenélni. Látván, hogy ez a szimpla, reszelősebb, zugó 4/4 mennyire bevonzza a fiatalokat, szép lassan az electro is átalakult, levetkőzve a Justice, Daft Punk, Digitalism és MSTRKRFT által fémjelzett zeneiségét és érdektelenségbe taszítva az addig népszerű Kollektíva sorozatot.
A Noise Night-féle bulik az jellemezte, ami manapság is tendencia az electroban. Csináljunk lázadást, őrüljünk meg, tomboljunk, szakadjon szét az agyunk, de szigorúan este 8-tól hajnal 4-ig. Feltűnt a Bloody Beetroots és óriási sikere közepette mondhatni legalizálta az erőszakos, durva electro létjogosultságát, hogy aztán teret adjon a többieknek. Szó sem volt már itt táncolásról, elszállós kiállásokról, az itt is megjelenő egyre nagyobb számú 15-16 évesek egymás hegyén-hátán őrjöngenek, bodysurfölnek és valóban forradalmi zúgolódás, tömeghisztéria kíséri a nagyobb bulikat, aminek aztán a sajnálatos West Balkán-tragédia jelentette a végállomást. Átmenetileg.
Aztán ugyanebben az időszakban lett szinte kötelező, hogy legyen szó electro vagy dnb DJ-ről, mindenki becsúsztatott egy kis dubstep-et a szettjébe. Igaz, hogy itthon már azért egy ideje megjelent a műfaj, de a zsánereket áthidaló bassline-orientált mozgalom megjelenésével kezdett csak a köztudatba eljutni a dubstep. Ahhoz képest, hogy a szakma nagy öregjeinek számító Caspa, Benga vagy Skream zenéi sem szűkölködtek mély basszusokban, kemény törzításokban, még is a mára filthstepre keresztelődött alfaj kellett ahhoz, hogy a dubstep teret nyerjen itthon. Az eredetileg valóban kevésbé táncolható, lassabb, összetettebb hangzás után megjelentek olyan előadók, akik valóban mocskos basszus témákkal, varacskos hangzással és már-már randomnak tűnő dalfelépítéssel operáltak, teljesen lealacsonyítva a dubstep színvonalát, elérve azt, hogy nagyjából két hangsávot használva (dob, basszus) bárki tudjon DURVA dubstepet csinálni, kinevelve hétről hétre új "tehetségeket".
Amíg a dubstep underground státusza alatt volt aki az alapból nyugodtabb hip-hopból kerület a műfajba, addig mostanra ismét azon fiatalok fedezik fel, aki kora tinédzserkori zenekaraik agresszióját keresik. Bar9 vagy Bare Noize elvette az izgalmat a feltörekvő zsánerből, Borgore pedig egyenesen gorestep néven jellemzi saját, erősen szexuális tartalmú és erőszakos zenéjét. Milyen érdekes, hogy Skream-ék Szigetes fellépésétől eltekintve, itthon főleg az előbbi neveket hívják, ahogy rövid időn belül mind Bare Noize, mind Borgore fellépett itthon, méghozzá az undergroundnak semmiképp sem mondható Up! és Studioban, de Bar9 is majdnem volt itthon. Na meg ugye a legelején említett Skrillex.
Skrillex-et azért szeretném kiemelni, mert talán ő a tökéletes mintapéldája az általam pedzegetett folyamatnak, miszerint minden undeground műfaj a zenitjét elérve az agresszivitással kerül be végül a mainstream köztudatba. Skrillex ugyanis az emo kirakatzenekarának számító From First to Last frontembere volt, hogy aztán alig egy éve belekezdjen elektronikus zenei karrierjébe és üstökösként törjön be a szcénába elképesztően durva hangzásvilágával, kifejezetten erőszakos zenéjével és az ettől a világtól távol álló Deadmau5 támogatásával.
Skrillex a hardcore mentalitást átmentette zenéjébe is totálisan eldurvítva mind a dubstep, mind az electro műfaját és voltaképpen ezzel elérve, hogy a tinédzserek most már egy elektronikus zenei klubban is átérezhessék azt az agressziót, amit eddig hardcore zenekarok koncertjein tehettek csak meg. A mocsokkal átitatott elektronika - itthon legalábbis - minden elsöpört ismét. Hova tovább?
Nem tudni. A dubstep nem sokára kifutja magát, hogy aztán talán pont a breakbeat legyen a mocsokáradat következő áldozata. Ameddig az ifjúságnak nem lesz igazán mi ellen lázadni, ameddig a viszonylagos jó módban maximum csak a konformizmus elkerülése jelent valamiféle ellenszegülést, addig a zárt klubokban továbbra is ilyen zenéjre lesz igénye a nemsoká felnőttségbe átlépő ifjak fölösleges energiáinak levezetésére. Eközben az élőzene teljesen másik utat jár be, hódít a nyugodt hálószobapop, Lo-Fi és hipszter zene illetve a csináld magad attitűd, ahol pont az a vonzó, hogy néhol esetlen a hangzás és talán nem minden hang van a helyén.
De ez már egy teljesen másik téma. Az, hogy ma már egyértelműen beette magát a popzenébe az elektronika talán valamiféle megújuláshoz vezet vagy egyszerűen mindenki átnyargal az olyan kevésbé rapid módon változó műfajokhoz, mint a techno, minimal vagy goa. Esetleg megcsömörlik az egésztől és valami teljesen újat talál, vagy szimplán visszakanyarodik az előző évszázad zenei nagyságaihoz. Nem tudni mi lesz, de ameddig a lázongásnak nem lesz igazán oka, addig minden bizonnyal folytatódik a tendencia és más műfajokban is jelentkezni fog a Skrillex-effektus.
