Friss topikok

Top10 Cartoon Network rajzfilm - amin mi felnottunk

2009.12.14. 06:37 sparkie

szerintem mindannyiunkkal eőfordult már, hogy találkozott olyan emberrel aki angol tudását a '90-es évek Cartoon Networkjenek köszönheti. jómagam is ebbe a csoportba sorolom magam hiszen az első pillanattól fogva, hogy megláttam a csatorna kockas logojat, képtelen voltam elszakadni a képernyőtől. ezzel a listával kicsit nosztalgiázni szeretnék, hogy milyen volt a Cartoon Network, mikor még mi voltunk gyerekek.

eloszor is, mivel ez egy tizes lista rengeteg mese kimarad ezért az olyan klasszikus, mindenki által kedvelt rajzfilmeket, mint a Bolondos Dallamok, Scooby Doo, Flinstone család, Tom és Jerry vagy a Maci Laci kihagyom a listából, hisz őket még szüleink is ismerik.

anno gyerekkent peldául a Dexter laboratóriuma, a Pindúr Pandúrok, Bátor a gyáva kutya, Boci és Pipi meg Menyus még csak három részes pilotokat vetített, igazán akkor lett belőlük sorozat mikor már szinkronizálták, ezért most őket sem listáznám.

10. Super-Secret Squirrel

emlékeztek? a 2 Stupid Dogs-zal adták egymás után ás egy titkosügynök mókusról és annak ügyefogyott vakond társáról szólt. baromi klassz kis mese volt, Secret Squirrel bármit előtudott húzni ballonkabátja alól miközben társa Morocco Mole mindig pórul járt. persze ezt ma már talán másként értékelnék. mi már az eredeti animáció újabb verzióját láttuk, ami sokkal kifinomultabb, főleg az epizódok elejére kreált absztrakt címek. ráadásul végig finom, tipikus titkosügyökös jazz zene megy, és minden karakter beleillik a bűnöző-ügynük zsánerbe. klassz szinkronhangok és emellé a legjobb karakter, Secret és Morocco zakkant főnöke.

09. Captain Planet ( a Bolygó Kapitánya)

ó jaj, ma már mennyire gáz ez a mese. még a nagy globális felmelegedés mizéria előtt az első olyan mese volt amely a környezettudatosabb szemléletre helyezte a hangsúlyt, de nekünk ex-komcsi balkáni kölyköknek csak az jött le anno, hogy "váááóóó, anyám mennyire vagány ahogy a gyűrűikkel előhívjak azt a szines szuperhőőőőst". mai szemmel nézve elképesztően bárgyú, csöpögős és szájbarágós, tipikus cheesy '90-es évek. régen mindig azon tűnödtem, hogy szerencsétlen Ma-Ti gyerekkel, hogy kibaszott a Föld muterje Gaia, hogy a csenevész teste mellé a szív erejével még egy borzasztóan béna képességet is kapott. azért annyi mindenképp megemlítendő, hogy marha jó főgonoszokat találtak ki, akik közül szerintem nem egy simán beférne valamelyik Marvel-DC képregénybe. "The Power Is Yours!" azt meg el kell ismerni, hogy az intro über over-the-top.

08. Maszk

kevesen tudják, hogy az egyik legkedvencebb filmem a Maszk valójában képregény adaptáció, amire később az animációs sorozat is épült. a DC agyszüleménye a Maszk aki egy olyan töketlen, tesze-tosza lúzerból is vagány arcot farag, mint Stanley Ipkiss. pedig anno azon kevés hazai kiadású képregények egyike volt, amely a Maszk vs. Lobo crossoverrel valóban sikert ért el itthon is. a razfilm olyan, mint a film, hatalmas blőd baromság, győkér fogonoszokkal és brillírozó Maszkkal. de most tényleg, van még egy ilyen elmebeteg "szuperhős", mint ő? az a sárga szerelés, az állandó partizás a Coco Bongóban és hihetetlen randomság. annyira imádtam gyerekként, hogy háromszor is Maszknak öltöztem farsangon.

07. The Jetsons

a nagy Flinstone-család mánia közepette sokan elfeledkeznek a Frédi és Bénit követő showról, a Jetson-családról. hasonló plot ott is, azonban az őskor helyett a jövőben láthatunk csetlő-botló, kedvelhető emberkéket. nálam már az opening is nagy kedvenc volt, de alapból maga a jővőbeli világ nyűgözött le. persze ott volt az aranyos Elroy és lökött kutyája Astro, a kétballábas George és szivarozó főnöke Mr Spacely, na és Rosey, a házi robot. soha nem volt semmi extra ezzel a műsorral kapcsolatban, azonban a repülő autók és társaik azonnal lekötötték a kiskölköt. na de az a jazz zene az elején:) ráadásul a Wikipédia szerint Robert Rodríguez készíti majd az előszereplős moziját a sorozatnak. hát, erre most mit mondjak?

06. Wacky Races (Flúgos Futam)

ha annak idején játszott valaki olyat, hogy vajon ki a szellem a Scooby Doo-ban, akkor biztos, hogy fogadtatok is arra, hogy ki nyeri az aktuális Flúgos Futamot. az erősen melegviselkedésű repülőpilóta? a gépfegyveres maffiózó kocsi? esetleg az a hibbant professzor az átváltozós kocsijával? iszonyat nagy móka volt nézni még akkor is, hogy azt a szemét, piszkálódós, csaló Dick Dastardlyt (ilyen névvel mit várunk) és röhögő kutyáját senki nem kedvelte igazán. és az ő rájuk épülő spin-offot meg pláne. a többiekhez hasonlóan itt is baromira eltalálták az openinget, a klassz kis bigbandes zenével és a kommentátor hangjával.

05. Droopy, Master Detective

"Droopy, the Master Detective Hound"..sosem fog kimenni a fejemből. a musicales és kétségtelenül fülbemászó intro egy életre az agyam vésődött, hiszen mindig ez jelentette az utolsó műsort adászárás előtt, kivéve pénteken, amikort jött a pankráció. gyerekként igazaból nem volt Droopy a kedvencem, de még is volt valami ami érdekelt benne. a meglepően sötét világba öltöztetett detektív komédia nem véletlenül került mindig a legkésőbbi műsorsávba, hiszen már kis pöcsként is csodáltam, hogy vajon mi a faszomért csókolgatja minden agyonrúzsozott nő ezt a kutyát pláne, hogy fia (Dripple) állandóan vele lóg és soha nem felejti el megemlíteni, hogy az ő lagymataghangú faterja mekkora király arc már. hát tudod mit Droopy? bármilyen irritáló kis faszfej vagy, ennyi női csók után valami lehet benned.

04. Johnny Bravo

hú-há! hájjá! mindenki az első pillanattól fogva kedvelte Johnny Bravot. a '90-es évekhez megfelelő coolság mintaképe amit rengeteg iróniával fűszereztek meg. semmihez nem ért, semmire sem jó, totál buta, de baromira ki van gyúrva és megállás nélkül csajozik. nulla sikerrel. de tényleg. én már isiben lassan depresszióba estem, hogy egy ilyen vicces fazon, karate tudással, bicepsszel és menő napszemcsivel miért kap mindig 3 nagy pofont, ahányszor leszólit valakit. amiatt viszont szégyellhetné magát, hogy kishíján összejött Vilmával, a Scooby Doo-ból. ellenben jó pont, hogy olyan hírességek kaptak szerepet egy-egy epizódban, mint a Playboydíva Farah Fawcett (Johnny álomnője), Luke Perry (Johnny férfiideálja), Mr. T, Shaq, Mick Jagger vagy Weird Al Yankovic. hajrá Johnny, én még mindig hiszem, hogy egyszer végre beakasztod valakinek!

03. 2 Stupid Dogs

ilyen címmel csak jó sülhet ki. 2 teljesen retardált kutya, akiknek az agya két dolog körül forog. KAJA! és LABDA! kábé ennyi. de tényleg. egyesek szerint a Ren és Stimpy koppintása, azonban ők sose néztek végig egy részt se. 2 kutyus teljesen átlagos élményei annak idején még apukám arcára is mosolyt csaltak és "ez mekkora egy baromság" mondat kiejtése után tudtam, hogy általam kedvelt mese ennél szebb kritikát nem is kaphatna.

02. Johnny Quest

ez a Johnny másféleképpen cool, mint csajozós druszája. a már a nevében is kalandot sejtető főhösünk gyerekkorunk tinédzser Indiana Jonesa volt. tipikus kalandsorozat vegyítve jó adag misztikummal és a sorozathoz kapcsolódó kissé sötét hangulattal. bár azt sose értettem, hogy egy 11 éves gyerek, hogy a viharba nem iskolában van, mint én. miért lehet neki egy örökbe fogadott arab testvére és az apját vedő bodyguardja? alapből sose értettem a csapat leosztását, hisz' anya sehol, soha szóba nem kerül, de ott van egy másik apa figura meg egy ismeretlen eredetű arab fiú. ettől még igazi gyöngyszem a Johnny Quest, főleg, hogy egy későbbi folytatásban kamasz lett és egy igazán tökös kis suhancot faragtak belőle. naná, hogy itt is csak szól a jazz.

01. Top Cat (Túrpi Úrfi)

jaj a gang. hát van náluk imádnivalóbb? ahogy a lányok szeretik a cuki Disney állatkákat, úgy nekünk TC-ék bandája volt a csúcs. csavargó, rosszéletű, már-már bűnöző macskák, tipikus maffia jellemekkel és az ehhez tartozó FANTASZTIKUS angol hanggal. valami zseniális ahogy eltalálták a hangokat, az egész banda olyan, mintha Tony Soprano bagázsa vicces macskákká változna. elbűvölő ahogy az ártatlan macskák kidumálják magukat a rendőrnél vagy ahogy kisebb-nagyobb jogi kihágásokat követnek el. egyszerűen menő az egész galeri és van egy olyan tökéletes vezetőjük, mint TC, a luxus kukájával. na és persze, az elmaradhatatlan fülbemászó bevezetőzene. "Top Cat he's the leader of the gang, he's the top, he's the chief, ne's the championship, he's the most tip-top, Top Cat!"

 

tudom, kihagytam még jó néhány klasszikust, de számomra és szerintem sokunk számára ezek voltak a legmeghatérozóbb meséi a gyerekkorunknak, a Disneyk mellett. egyébként a Cartoon Network ma már rendelkezik éjszakai műsorsávval Adult Swim néven, ami olyasmi mint a Menyország Kánaánnal keverve. felnőtt rajzfilmek, sketch showk és animék csatornája. ami érdekes ebben, hogy CN licensz révén, az adult swimes gyártású sorozatok engedélyt kapnak régi karakterek használatára. ez hol érinti a fentebb soroltakat? hát ott, hogy nem egy animációs széria fut(ott) amely ezen régi szereplők múltjából táplálkozik. ott van rögtön Harvey Birdman Attorney at Law amely régi klasszikus mesefigurák kitalált bírósági ügyeit mutatja ahol a régi CN szuperhős Birdmanből ügyvédet faragtak. nagzon eszement sorozat, majd írok róla. vagy ott van az eszméletlen Venture Brothers amelyben Johnny Quest is megfordul jópárszor mint önmaga.

ezzel csak azt szerettem volna sugallni, hogy a rajzfilmgyártás nem haldoklik hanem újjáéled éppen. a mai gyerek mesék vagy CN showk bizony elég elkeseritőek pár kivétellel. pedig régen az elődeik képesek voltak felnőtteket és gyerekeket egyaránt szórakoztató produkciókat gyártani, amelyek ökökre megmaradtak egy generációnak. vajon a mostani 6-8 évesek fognak majd gimi után emlékezni a Total Drama Islandre vagy a Chowderre? kötve hiszem. ezért kell a gyereknek Boomerang tv, ahol az összes régi kedvenc mesénket láthatjuk, de siessünk mert már ott is egyre kevesebb az eredeti szinkron.

A bejegyzés trackback címe:

https://adultainment.blog.hu/api/trackback/id/tr201595694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2010.03.22. 15:05:22

jóóóó a lista, jó nosztalgiázni kicsit :)kekeckedésnek annyit, hogy a Flúgos futamot szerintem éppúgy ismerték szüleink is, ugyanúgy ment Magyarországon a maci lacikkal, Flintston család epizódokkal egy időben.

Turpi Úrfit és Maszkot viszont visszahozhatnák néhány új lámaság (Totál Dráma Sziget, Görcs Ikrek) helyett, lehet kevésbé lenne ciki felnőtt fejjel CN-t bámulni :D

Dr Milton 2010.07.19. 18:00:23

2 stupid dogs meg a johhny bravo már túl új nekem. Azok már a Dexter féle színvonalcsökenésbe tartoznak.

Javaslom helyette popeye-t meg Spaceghostot/ami még nem a beszélgetős versio volt/

:D
süti beállítások módosítása